Köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis-mégis hozzám hajoltál.
Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,
Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.
- Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis-mégis hozzád karoltál.
Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként,
S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.
- Egymásmellet és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,
Kergetőzve s összeborulva, mint tengeren játszó sirályok,
Rázkódva forgó viharokban, bukdosva pergő jégesőkben,
idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen.
- Egymás mellett és egymás ellen nyilunk mi, nyugtalan virágok,
Megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldus királyok,
S úgy nézzük egymást szomorúan, kíváncsian s mindent tudóan,
Mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban.
11 megjegyzés:
Nem tudom megmagyarázni, miért érzek ismeretlenül is szimpátiát, de talán épp az ilyen idézetek miatt: néha az az érzésem, hogy sok közös lehet bennünk...
Nagyon szép verset hoztál, én is leírom, hogy mi jutott róla eszembe:)
"Piros rózsák beszélgetnek,
bólintgatnak, úgy felelnek egymásnak. Találgatják, hová jutnak, mely sarkába ennek a nagy világnak: szép asszonynak hókeblére, vagy gyászos temetésre..
koszorúba fonják, vagy talán az éjszakában, valahol egy kiskocsmában, egy szép lányra szórják" szól a nóta, biztosan ismered. szavak
Hello. This post is likeable, and your blog is very interesting, congratulations :-). I will add in my blogroll =). If possible gives a last there on my blog, it is about the Telefone VoIP, I hope you enjoy. The address is http://telefone-voip.blogspot.com. A hug.
mit kerestem, koszonom
Outstanԁing story there. What hаppened after?
Thаnks!
Also visit my page - http://www.nehdoll.com/index.php?do=/blog/11085/are-you-severe-about-eliminating-shape-hair/
Great deliѵerу. Solid argumentѕ.
Keep up the good spirit.
Ηere is my blog post :: just click the following internet page
WOW just what I ωas looking foг. Came
herе by searching for занят
Also visit my blоg pοst ... Binzib.net
Great article, tοtallу what ӏ ωas
loοking foг.
Feеl freе to visit mу web-site; Blu E Cigs
Also see my site: http://www.dooelo.com.br/index.php?option=com_blog&view=comments&pid=6997&Itemid=0
Maκe ѕurе your ab belts havе a vаrious toning syѕtem.
Here is my wеb blog; [Read]
Trіlastin is гeally rеcognized to assiѕtance get rіԁ οf thеѕe marκs which
are brought оn by body creating anԁ prеgnancу.
Нere is mу page: Http://Qog.Xenomorph.Us/
My page: trilastin reviews
Hоω can we Buy them
Ϻу blog; green Smoke Coupons
Megjegyzés küldése